A róka és a gólya

 Kelepelget a víg gólya,
 róka fülét igen bántja,
 meghívom majd délebédre,
 zajongását így belátja. 

A madarat csak lenézte,
fösvény is volt mindig nagyon,
híg levessel várta ezért,
vendégét a jeles napon. 

Jött a gólya s rögvest látta,
jól becsapta őt a róka,
lapos tányérba tett levest,
hogy egyen csőrrel a gólya?

 A tányérját búsan nézte,
 a ravasz meg sopánkodott:
 - Látom, hogy nem ízlik kendnek,
 és megette azt is legott.

Kinyalta az összes tányért,
éhes maradt így a gólya, 
bosszúsan szállt a fészkére,
na megállj te csaló róka!

Gondolkodott s viszonozva,
meghívta ő is a rókát,
helyeselte a ravaszdi,
pont ilyen egy igaz barát.

Gólya sütött pecsenyéket,
szimatolva jött a vendég, 

majd kiáltott nagy vidáman:

- Mintha csak lagziba lennék!

Az asztalnál aztán látta,
hogy a gólya tanult tőle,
szűk nyakú edénybe tálalt,
mégse lesz neki ebédje.

Mert a széles rókapofa,
szűk nyakú edénybe nem fért,
míg a gólya hosszú csőre,
az edény aljáig leért.

Éhes maradt a ravaszdi,
szégyenkezve elkullogott,
röstellte azt hogy egy madár,
ügyes módon rápirított.

A mesének ezzel vége,
de nem nehéz kitalálni,
arra int, hogy mindenkivel,
úgy bánj, ahogy veled bánik.