Erdei karácsony

                                                 

 

Karácsony éjjel

égnek a fények,

szívekben béke,

és új remények.

 

Őzike nézi

üres a jászla,

lesz talán, mégis

aki megszánja.

 

Mackó is dörmög,

üres a kamra,

pedig az ősszel

jól telerakta.

 

Róka is éhes,

nincs vacsorája,

de most az erdőt

ő sem vadássza.

 

A hideg télben

ki segít rajtunk,

kis nyuszi reszket,

éhen ne haljunk.

 

Mókuska örvend:

- Fényeket látok,

jönnek, már jönnek,

a jó barátok.

 

Kacajtól hangos,

most már az erdő,

siklik a szánkó,

csendül a csengő.

 

Telik a jászol,

telik a kamra,

hordja a falvak

apraja-nagyja.

 

A sok kis állat

örömmel látja,

hogy egész télen,

lesz vacsorája.

 

Boldog karácsony

szállt az erdőre,

és áldást hintett
az ünneplőkre.

A mackó és a róka

                           

 

Nyár volt, forrón sütött a nap.

- Jaj a bundám nagyon izzad,

fürdőruha volna most jó,

- így sóhajtott egy kis mackó.

 

Meghallotta ezt a róka:

- Szert tettem egy jó szabóra.

Gyere - hívja mackó komát –

neked is szab fürdőruhát.

 

A róka a tóhoz szalad,

mackó a nyomában marad.

Rák asszonyt hívja a róka,

csattog is már az ollója.

 

Elkészült a fürdőruha.

Ott a tükör, nézz csak oda,

ez most a legújabb divat, –

szólt a rák, s a vízre mutat.

 

Néz a mackó tó vizébe,

jaj de mit lát a tükrébe’?!

Bundájából nadrág maradt,

az is éppen csak egy falat.

 

Szabót a róka fizette,

majd a bundát összeszedte:

- Nem kell nékem más fizetség,

ez a csekélység is elég.

 

Sóhajtoztak az állatok:

- Mackó koma megjárhatod.

Augusztus van. Nemsokára,

hideg jön a meleg nyárra.

 

Ugyan mit törődjek véle,

kinő majd a bundám télre.

Nem figyelve semmi jajra,

vidáman táncolt egy dalra.

 

Egyszer aztán esett a hó,

fázott nagyon a kis mackó.

Az állatok is töprengtek,

hogy most miként segítsenek.

 

Csak a róka örvendezett,

új bundával dicsekedett:

- Medvebunda, ez ám a jó,

felőlem már hullhat a hó!

 

Aztán egy nap csoda esett,

a Mikulás megérkezett.

Szánkóját hat szarvas húzta,

mert sietős volt az útja.

 

Az erdőben mégis megállt,

a szánkóról csendben leszállt.

Így szólt: - Kaptam sok levelet,

de innen a legszebbeket.

 

Itt mindenki egyet akar,

bundát a mackónak hamar.

- Itt a bunda, gyere mackó!

Tapsolt a sok erdőlakó.

 

És a róka, vele mi lett?

A farkassal összeveszett.

Medvebundát akart az is,

marakodott a két hamis.

 

A bundát a róka védte,

de a farkas összetépte.

Így történt ez, és azóta
sajátjában jár a róka! 

                             

A Mikulás orvosa

 

                        

Beteg a Mikulás,

fáj nagyon a torka,

pedig most a Földön,

bőven lenne dolga.

A kis manók egyre

tanakodtak rajta,

hogy mit tehetnének,

ebben a nagy bajban.

Öreg Fülesbagoly

szállt egy fa odvába,

hozzá is eljutott

a hír nemsokára.

Megmozdult az erdő,

jöttek őzek, nyulak,

mackók félbehagyták

a téli álmukat.

Az öreg Bagolytól

mindegyik azt kérte,

hogy a jó Mikulást

gyógyítsa meg végre.

Így szólt a vén Bagoly:

− Segítség is kéne,

hozzatok egy üstöt

a tölgyfa tövébe.

Gyógyfüvet és vizet

raktak a nagy üstbe,

s végül belemerték,

apró üvegekbe.

Elindult a Bagoly,

messzi Jég országba,

kis manók serege

reménykedve várta.

Meg is gyógyult rögtön

a Mikulás bácsi,

nem kellett a Földön

rá hiába várni.

Másnap, mikor eljött

a Mikulás napja,

ajándékot hozott,

mindegyik ablakba.

Az erdőlakóknak

sok finomság jutott,

öreg Fülesbagoly

egy új odút kapott.

Odú fölé azt is

kiírta a fára:
"Ez a Legtudósabb
    Bagoly Doktor háza."

A Mikulás barátja

                                            

Téli hóesésben az erdei fákon,

a madár is búsan kuporog az ágon.

De én egyszer lopva mégis arra jártam,

elmesélem most, hogy milyen csudát láttam.

Összegyűlt az erdő apraja és nagyja,

mert már beköszöntött a Mikulás napja.

A Mikulás bácsi jött is az erdőbe,

s ajándékot adott mindenki kezébe.

A sok ajándékot megköszönték sorra,

azután a mackó emelkedett szóra:

- Készítettünk mi is ajándékot néked,

igaz csak hóembert, de egy nagyon szépet.

Mackó a hóembert rögtön megmutatta,

a Mikulás bácsi kezét összecsapta:

- Ez a szép hóember barátom lesz nékem,

elkísér majd engem, eztán minden télen.

Sajnos – szólt egy őzi- nem tud szegény járni,

hogy viszed el őt most jó Mikulás bácsi?

A Mikulás bácsi mosolyogva mondta:

- Még hogy nem tud járni? Nézzetek csak oda!

Bizony a fa mögül én is nagyot néztem,

mivel a hóember nyújtózkodott éppen.

Azután elindult a szánkóra lépett,

vágott minden állat csodálkozó képet.

Mikulás bácsi is felült a szánkóra,

s elindultak együtt hívó harangszóra.

A hóember ekkor még vissza is intett,

a sok boldog állat ujjongani kezdett.

Így történt ez egykor nem is olyan régen,
örülök, hogy mindezt nektek elmeséltem.

A beteg oroszlán meg a róka (La Fontaine meséje alapján)

                                                
                                             

Történt egyszer messze távol,
valahol a szavannán,
hogy annak a hős királya,
beteg lett az oroszlán.

Körül ülték a hívei,
sajnálkoztak módfelett,
majd tudatták mindenkivel,
hogy királyuk nagybeteg.

Kihirdették ezért nyomban,
minden állat jöjjön el,
látogatást vár a király,
félni tőle most nem kell.

A barlangja biztonságos,
sok rokona vigyázza,
ki itt belép baj nem éri,
itt a király írása.

Tanakodtak az állatok,
de az írás hiteles
a királyi ígéretben,
kételkedni nem helyes.

Csak a róka kételkedett,
észrevette őkelme,
sokan mentek a barlangba,
ám de vissza, senki se.

Ez a barlang igen furcsa,
hibádzik is valahol,
bejárata igen tágas,
de kijárat nincs sehol.

                                               Megírta a rokonságnak,
                                               üdvözli a fenséget,
                                               de megvárja míg többiek,
                                               épségben hazatérnek.
                                                 

                                               Megjelent a Csalafinta mesés versek állatokról c, könyvben

                                         

A kutya uraság

                                                                

Egy kutyának nagy a gondja,

nincsen neki sétabotja.

Nincsen frakkja, cilindere,

pedig milyen uras lenne.

Pedig milyen uras lenne…

sóhajtozott szegény egyre.

Nem vigasztalta meg semmi,

úr szeretett volna lenni.

Addig búsult addig szegény,

míg egy vidám szabólegény

meghallotta, s így kiáltott:

- Varrok neked majd meglátod!

A kalapos jót nevetett:

- Cilinder is legyen neked!

Reklámnak is jó a dolog,

s azon nyomban hozzáfogott.

Elkészült a kutya frakkja,

cilindere, sétabotja.

A kutyából olyan úr lett,

hogy a gazda is csak nézett.

Indultak a sétatérre,

kutya hetykén ment előre,

fejét büszkén feltartotta,

mindenki megkalapozta.

De a szomszéd kismacskája,

gúnyosan fújt a kutyára:

- Ki látott még ilyen urat

aki beszéd helyett ugat?

Repült a bot és a kalap,

kutya tétlen dehogy maradt.

Feledve az úri frakkját,

kergette is már a macskát.

Megharaplak te szemtelen,

kigúnyolni hogy mersz engem?!

De az felfutott egy fára,

a magasból kiabálta:

Még harap is az uraság?!

Lett a téren nagy vigasság…

A sok nép tán most is nevet,

a kutyából úr mégse lett.

Ha én király lennék

 

Ha én király lennék,
tudjátok mit tennék?
Házat építenék
anyának, apának,
és egy még nagyobbat
az egész világnak!
Ha én király lennék,
nem lenne több árva,
elférnének együtt

          abban a nagy házban.
          Nem volna több koldus,

nem volna több szegény,
mindenkinek jutna,
a királynál ebéd.
De tudom, hogy király
csak akkor lehetek,
ha az iskolában
mindig jól felelek.
Ott majd kitanulom
a bölcs királyságot,
s Mátyás király módra
járom a világot.

 

Ha én király lennék,
soha nem feledném
azt, hogy én is voltam
egykor szegény legény.
A cipőmnek most is
lyukas lett a talpa.
Legyek akkor inkább 
király helyett…varga?
A varga is szegény,
akkor mit is tegyek?
Legjobb lesz, ha előbb
iskolába megyek!
Aztán évek múlva,
hogyha jól tanulok,
lyukas cipőmben is,

királyságra jutok!

 

 

A róka és a gólya

 Kelepelget a víg gólya,
 róka fülét igen bántja,
 meghívom majd délebédre,
 zajongását így belátja. 

A madarat csak lenézte,
fösvény is volt mindig nagyon,
híg levessel várta ezért,
vendégét a jeles napon. 

Jött a gólya s rögvest látta,
jól becsapta őt a róka,
lapos tányérba tett levest,
hogy egyen csőrrel a gólya?

 A tányérját búsan nézte,
 a ravasz meg sopánkodott:
 - Látom, hogy nem ízlik kendnek,
 és megette azt is legott.

Kinyalta az összes tányért,
éhes maradt így a gólya, 
bosszúsan szállt a fészkére,
na megállj te csaló róka!

Gondolkodott s viszonozva,
meghívta ő is a rókát,
helyeselte a ravaszdi,
pont ilyen egy igaz barát.

Gólya sütött pecsenyéket,
szimatolva jött a vendég, 

majd kiáltott nagy vidáman:

- Mintha csak lagziba lennék!

Az asztalnál aztán látta,
hogy a gólya tanult tőle,
szűk nyakú edénybe tálalt,
mégse lesz neki ebédje.

Mert a széles rókapofa,
szűk nyakú edénybe nem fért,
míg a gólya hosszú csőre,
az edény aljáig leért.

Éhes maradt a ravaszdi,
szégyenkezve elkullogott,
röstellte azt hogy egy madár,
ügyes módon rápirított.

A mesének ezzel vége,
de nem nehéz kitalálni,
arra int, hogy mindenkivel,
úgy bánj, ahogy veled bánik.

            

                

Holdbéli mese

Történt egyszer, réges - régen,   

ballagott a hold az égen,               

ballagott,                                       

úgy, ahogy most is szokott. 

De egyszer csak megesett,

hogy a hold hasra esett.

Elesett,

elesett,       

ez nem is oly nagy eset.

Gondoljátok 

majd feláll,

aztán ballaghat tovább.

Igen ám, de szegény hold

akkor olyan kövér volt,

mint egy óriási labda,

vagy a Jupiternek atyja.

Már pedig az köztudott,

Jupiter a legnagyobb.

De bizony a Hold az égen

akkor egyszer

réges–régen,

úgy gondolta, hogy legott,

ő lesz majd a legnagyobb.

Sosem fogyott, egyre hízott,

mert mindig csak ebben bízott.

Aztán mikor elesett,

megtörtént a baleset.

Felállt volna, de nem tudott,

bánta már, hogy így meghízott.

Gurult jobbra, 

gurult balra,

oldalára és nem talpra.

Aztán végül belátta

nem bírja el a lába,

Na, most aztán mit is tegyen?

Így az égre fel nem megyen!

Ebből baj lesz, hiszen várják

őt, az égen járó lámpást.

Meglátva a Fiastyúkot,segítségért sóhajtozott.
A Fiastyúk azon nyomban
segíteni sietett,
de akárhogy ráncigálta,
a hold csak visszaesett.
Elszaladt a kis Medvéért,
az meg hívta a bátyját,
aztán együtt
tették végre
az erős Göncölszekérre.
Így került fel akkor régen
a hold a csillagos égre.

Aztán még parancsban adták,
kezdjen el egy fogyókúrát.
Egyszer bizony így esett,
és a holdunk azóta is,
hogyha hízik, fogyni kezd.

Elmondta:Thien Khuh Linda