Búcsú az Ó-évtől

Bajszát pödri az öreg,
lépeget, lépeget,
fáj a lába, fáj a háta,
csupa hó lett a kucsmája,
fázik egyre, didereg,
átvehetné már valaki,
tőlem ezt a hideget.
A január kurjant nagyot,
öregapám itt is vagyok.
Átveszem a terhedet,
dolgoztál már eleget.
Friss lábam majd fut a havon,
gyerekeket szánkóztatom,
te meg ülj egy felhőre,
aludj szánkócsengőre.

    

                    

Dal a szeretetről

   

                         

Ha a szeretetből

olyan sok teremne,

mint a réten a fűszál,

jaj de jó is lenne.

A kis köténykémet

teleszedném véle,

és mindenkinek adnék,

aki tőlem kérne.

De a szeretet az

nem terem a réten,

ott lakozik legbelül,

az emberi szívben.

Ha figyelné rája,

hallgatnál szavára,

rád, mit réten a fűszál,

annyi áldás szállna.

Tündérvarázs

Tündér táncol a

hegy tetején.

Arany ruháján

csillan a fény.

Varázsol  kéket,

varangyból szépet,

fű között sok kis

tücsök zenél.

Szivárványhídon

esőcsepp ül.

A varázslatnak

ő is örül.

Kristálygömb kéne,

libben a légbe,

kis buborékja

vígan repül.

A tánc nyomában

virág fakad,

messzire űzi

az árnyakat.

Hat a varázslat,

csiga kap lábat,

zöld lombok közt egy

gerle kacag.

Szundító őz a

bokrok alatt,

a víg kacajra

csak felriad.

Ámulva nézi,

aztán megérti,

tündér varázsol
csodásakat.

A tündér álmos,

pihenni tér.

Csendesen alszik

a hold ölén.

Az ezüsthinta

el is ringatja.

Aludj csak, kedves,
kicsiny tündér.

Itt a tavasz!

Kertünk díszbe öltözött,
szellő jár a fák között:
Itt a tavasz, itt van,
égen arany híd van.

Rigófüttyös hajnalon,
madár szól az ablakon:
Itt a tavasz itt van,
égen arany híd van.

Zöldell már az új vetés,
zeng a vidám nevetés:
Itt a tavasz, itt van,
égen arany híd van.

Kinyílott a sok virág,
színesebb lett a világ:
Itt a tavasz, itt van,
égen arany híd van.

                                                                  Légben pöttyös labda száll,
                                                                  szívünk, lelkünk muzsikál:
                                                                  Itt a tavasz, itt van,
                                                                  köztünk arany híd van.

                                                                              

                                                                            

Vége a télnek!

                               

Zizzen a nádas,
zöldül a lomb,
vége a télnek,
szól a kolomp.
Most a tavasznak
szép szava hallik,
kékebb az ég és
földig lehajlik.
Száll már a dallam:
- Vége a télnek,
szívünkben zsong a
víg hálaének.

Szól a katonazene

                                       

Dirr bele, durr bele,
szól a katonazene.
A cintányér üti-veri,
a nagydob meg ráfeleli,
dirr bele, durr bele,
kezdődik a térzene.

Dirr bele, durr bele,
jó a katonazene.
A trombita belerecseg
a térzene csuda remek.
Dirr bele, durr bele,
szóljon hát a térzene.

Dirr bele, durr bele,
hangosnak kell lennie,
hadd hallja az egész világ,
nem harcolnak a katonák,
dirr bele, durr bele,
éljen hát a térzene!

Jön egy katona

                               

Nézd, ott jön egy katona,

hetykén áll a bajusza,

tiszteleg, tiszteleg,

arca komoly, nem nevet.

Itt van már a katona,

megkérdezem mi baja.

Keze fáj, keze fáj,

mert oly sokat szalutál?

Azt mondja a katona,

a kezének nincs baja.

Szíve fáj, szíve fáj,

elhagyta egy kisleány.

Ne búsulj te katona,

nézd, itt van egy trombita!

Fújj bele jó nagyot,

elszáll majd a bánatod!