A Mikulás barátja

                                            

Téli hóesésben az erdei fákon,

a madár is búsan kuporog az ágon.

De én egyszer lopva mégis arra jártam,

elmesélem most, hogy milyen csudát láttam.

Összegyűlt az erdő apraja és nagyja,

mert már beköszöntött a Mikulás napja.

A Mikulás bácsi jött is az erdőbe,

s ajándékot adott mindenki kezébe.

A sok ajándékot megköszönték sorra,

azután a mackó emelkedett szóra:

- Készítettünk mi is ajándékot néked,

igaz csak hóembert, de egy nagyon szépet.

Mackó a hóembert rögtön megmutatta,

a Mikulás bácsi kezét összecsapta:

- Ez a szép hóember barátom lesz nékem,

elkísér majd engem, eztán minden télen.

Sajnos – szólt egy őzi- nem tud szegény járni,

hogy viszed el őt most jó Mikulás bácsi?

A Mikulás bácsi mosolyogva mondta:

- Még hogy nem tud járni? Nézzetek csak oda!

Bizony a fa mögül én is nagyot néztem,

mivel a hóember nyújtózkodott éppen.

Azután elindult a szánkóra lépett,

vágott minden állat csodálkozó képet.

Mikulás bácsi is felült a szánkóra,

s elindultak együtt hívó harangszóra.

A hóember ekkor még vissza is intett,

a sok boldog állat ujjongani kezdett.

Így történt ez egykor nem is olyan régen,
örülök, hogy mindezt nektek elmeséltem.

A beteg oroszlán meg a róka (La Fontaine meséje alapján)

                                                
                                             

Történt egyszer messze távol,
valahol a szavannán,
hogy annak a hős királya,
beteg lett az oroszlán.

Körül ülték a hívei,
sajnálkoztak módfelett,
majd tudatták mindenkivel,
hogy királyuk nagybeteg.

Kihirdették ezért nyomban,
minden állat jöjjön el,
látogatást vár a király,
félni tőle most nem kell.

A barlangja biztonságos,
sok rokona vigyázza,
ki itt belép baj nem éri,
itt a király írása.

Tanakodtak az állatok,
de az írás hiteles
a királyi ígéretben,
kételkedni nem helyes.

Csak a róka kételkedett,
észrevette őkelme,
sokan mentek a barlangba,
ám de vissza, senki se.

Ez a barlang igen furcsa,
hibádzik is valahol,
bejárata igen tágas,
de kijárat nincs sehol.

                                               Megírta a rokonságnak,
                                               üdvözli a fenséget,
                                               de megvárja míg többiek,
                                               épségben hazatérnek.
                                                 

                                               Megjelent a Csalafinta mesés versek állatokról c, könyvben

                                         

A kutya uraság

                                                                

Egy kutyának nagy a gondja,

nincsen neki sétabotja.

Nincsen frakkja, cilindere,

pedig milyen uras lenne.

Pedig milyen uras lenne…

sóhajtozott szegény egyre.

Nem vigasztalta meg semmi,

úr szeretett volna lenni.

Addig búsult addig szegény,

míg egy vidám szabólegény

meghallotta, s így kiáltott:

- Varrok neked majd meglátod!

A kalapos jót nevetett:

- Cilinder is legyen neked!

Reklámnak is jó a dolog,

s azon nyomban hozzáfogott.

Elkészült a kutya frakkja,

cilindere, sétabotja.

A kutyából olyan úr lett,

hogy a gazda is csak nézett.

Indultak a sétatérre,

kutya hetykén ment előre,

fejét büszkén feltartotta,

mindenki megkalapozta.

De a szomszéd kismacskája,

gúnyosan fújt a kutyára:

- Ki látott még ilyen urat

aki beszéd helyett ugat?

Repült a bot és a kalap,

kutya tétlen dehogy maradt.

Feledve az úri frakkját,

kergette is már a macskát.

Megharaplak te szemtelen,

kigúnyolni hogy mersz engem?!

De az felfutott egy fára,

a magasból kiabálta:

Még harap is az uraság?!

Lett a téren nagy vigasság…

A sok nép tán most is nevet,

a kutyából úr mégse lett.

Ha én király lennék

 

Ha én király lennék,
tudjátok mit tennék?
Házat építenék
anyának, apának,
és egy még nagyobbat
az egész világnak!
Ha én király lennék,
nem lenne több árva,
elférnének együtt

          abban a nagy házban.
          Nem volna több koldus,

nem volna több szegény,
mindenkinek jutna,
a királynál ebéd.
De tudom, hogy király
csak akkor lehetek,
ha az iskolában
mindig jól felelek.
Ott majd kitanulom
a bölcs királyságot,
s Mátyás király módra
járom a világot.

 

Ha én király lennék,
soha nem feledném
azt, hogy én is voltam
egykor szegény legény.
A cipőmnek most is
lyukas lett a talpa.
Legyek akkor inkább 
király helyett…varga?
A varga is szegény,
akkor mit is tegyek?
Legjobb lesz, ha előbb
iskolába megyek!
Aztán évek múlva,
hogyha jól tanulok,
lyukas cipőmben is,

királyságra jutok!

 

 

A róka és a gólya

 Kelepelget a víg gólya,
 róka fülét igen bántja,
 meghívom majd délebédre,
 zajongását így belátja. 

A madarat csak lenézte,
fösvény is volt mindig nagyon,
híg levessel várta ezért,
vendégét a jeles napon. 

Jött a gólya s rögvest látta,
jól becsapta őt a róka,
lapos tányérba tett levest,
hogy egyen csőrrel a gólya?

 A tányérját búsan nézte,
 a ravasz meg sopánkodott:
 - Látom, hogy nem ízlik kendnek,
 és megette azt is legott.

Kinyalta az összes tányért,
éhes maradt így a gólya, 
bosszúsan szállt a fészkére,
na megállj te csaló róka!

Gondolkodott s viszonozva,
meghívta ő is a rókát,
helyeselte a ravaszdi,
pont ilyen egy igaz barát.

Gólya sütött pecsenyéket,
szimatolva jött a vendég, 

majd kiáltott nagy vidáman:

- Mintha csak lagziba lennék!

Az asztalnál aztán látta,
hogy a gólya tanult tőle,
szűk nyakú edénybe tálalt,
mégse lesz neki ebédje.

Mert a széles rókapofa,
szűk nyakú edénybe nem fért,
míg a gólya hosszú csőre,
az edény aljáig leért.

Éhes maradt a ravaszdi,
szégyenkezve elkullogott,
röstellte azt hogy egy madár,
ügyes módon rápirított.

A mesének ezzel vége,
de nem nehéz kitalálni,
arra int, hogy mindenkivel,
úgy bánj, ahogy veled bánik.

            

                

Holdbéli mese

Történt egyszer, réges - régen,   

ballagott a hold az égen,               

ballagott,                                       

úgy, ahogy most is szokott. 

De egyszer csak megesett,

hogy a hold hasra esett.

Elesett,

elesett,       

ez nem is oly nagy eset.

Gondoljátok 

majd feláll,

aztán ballaghat tovább.

Igen ám, de szegény hold

akkor olyan kövér volt,

mint egy óriási labda,

vagy a Jupiternek atyja.

Már pedig az köztudott,

Jupiter a legnagyobb.

De bizony a Hold az égen

akkor egyszer

réges–régen,

úgy gondolta, hogy legott,

ő lesz majd a legnagyobb.

Sosem fogyott, egyre hízott,

mert mindig csak ebben bízott.

Aztán mikor elesett,

megtörtént a baleset.

Felállt volna, de nem tudott,

bánta már, hogy így meghízott.

Gurult jobbra, 

gurult balra,

oldalára és nem talpra.

Aztán végül belátta

nem bírja el a lába,

Na, most aztán mit is tegyen?

Így az égre fel nem megyen!

Ebből baj lesz, hiszen várják

őt, az égen járó lámpást.

Meglátva a Fiastyúkot,segítségért sóhajtozott.
A Fiastyúk azon nyomban
segíteni sietett,
de akárhogy ráncigálta,
a hold csak visszaesett.
Elszaladt a kis Medvéért,
az meg hívta a bátyját,
aztán együtt
tették végre
az erős Göncölszekérre.
Így került fel akkor régen
a hold a csillagos égre.

Aztán még parancsban adták,
kezdjen el egy fogyókúrát.
Egyszer bizony így esett,
és a holdunk azóta is,
hogyha hízik, fogyni kezd.

Elmondta:Thien Khuh Linda

         

                     

   

          

                                               

Juhász Magda: Álomhajó - Előadja: Bánki Izabella (1/a. osztály) 7,5 éves